Kórház az erdő szélén
Erősségek és lehetőségek

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

 

A Vadaskert Alapítványnak lehetősége nyílt egy pályázat keretén belül, új, fejlesztő eszközök-, és játékok beszerzésére!

 

 

Tegnap érkezett meg az első szállítmány.

 

 

Egyből el is kezdtük csoportosítani a játékokat, aszerint, hogy melyik részleg kapja.

 

 

Szóval tegnap az irodában igazi „gyereknap” volt, szedtük ki a dobozokból a fejlesztőjátékokat és osztottuk őket külön kupacokba, aszerint, hogy a Kuckósok (3-10 év), a Fészkesek (5-10 év), a Barlangosok (10-18 év), a Méhkasosok (10-18 év), vagy a Napraforgósok (15-18 év) kapják!

 

 

(Azoknak, akik most csatlakoznak a Vadaskert Blog olvasótáborához, magyarázatként írom, hogy a Vadaskert Kórház fekvőbeteg részlegeinek nevei a Kuckó, Barlang, Méhkas, míg a nappali kórházi részlegek Fészek és Napraforgó néven ismertek. Ezen elnevezések célja, hogy a különböző osztályokat ne kelljen I., II. stb. számú gyermekpszichiátria néven nevezni, hiszen az a gyerkőcök számára ijesztő lehet).

 

 

Az igazi „gyereknap” persze az lesz, ha a szétosztás után a részlegek megkapják az új eszközöket, és kipróbálják őket, melyre reményeink szerint holnap már sor kerülhet!

 

 

Külön öröm volt, hogy a HOR ZRT-től megrendelt fejlesztő eszközök mellé, a cég még egy 47.000 forint értékű ajándékcsomagot is küldött, melyben szintén számos szuper játék van.

 

 

Ezek után már csak annyit szeretnénk, hogy ez az év úgy folytatódjon, ahogy indult!

 

 

(Ő Charlie a hernyó és van 2 ikertestvére is!!!)

:-))))))

 

 

A darusautó, tűzoltóautó és a teherautó még az új babaház dobozán parkol... de már nem sokáig!

 

Babits Mihály: Don Guriga monológja
(Részlet A második ének címû verses mesejátékból)

 

Golyómat a tálon, tálomat a vállon,
Vállamról karomra guri-gurigálom.
Vállam pereméről karom peremére
Kereken gurítom szemek örömére.
Párosan a lapdám egyre lebegőben
Odanézz: már három jár a levegőben.

Karomon kereken gurul kereken ki
Tudom a játékot, mit kívülem senki.
Guruló golyóim egemen a bolygók
Nem üres ügyesség: vérem után forgók
S gyűrűként tányérnak kergetve a szélen

Könnyű gurulásuk lélekbéli élmény.
Nosze perge párom, párom után három,
Hármamat a tálon, tálomat a vállon
Mint valami felleg, mint valami álom,
Körbe kavarodva guri-gurigálom

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 5 komment érkezett ()

1. kalimpa
2008. 01. 16. 14:03

gratula!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2. mano(Ada) (látogató)
2008. 01. 16. 14:17

nahat ez szuper!!
gratu

3. tikuci (látogató)
2008. 01. 16. 14:38

Ez annyira jó dolog... Szinte már nincs is kórházi jellege a Vadaskertnek! :)) Ezekkel a játékokkal könnyebb elviselni azt az egy-két hetet amit ott kell eltöltenie csemetéinknek. Gratulálok!

4. Vadaskert (szerkesztő)
2008. 01. 17. 8:16

:)))

5. rodiel (látogató)
2008. 01. 24. 21:05

ez a hernyó nagyo bejön :-)

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.